A szibériai "titkos fogoly" - Alekszej Tyivanyenko

A szibériai "titkos fogoly" - Alekszej Tyivanyenko
Ára:  3.000Ft 2.850Ft (+ szállítás)
Szerző:   Alekszej Tyivanyenko

Petőfi Sándor Barguzinban

Fordította Dalmay Árpád

"167 év telt el a segesvári csata óta, és 167 éve hazudnak a magyar népnek.
De vajon miért? Miért vállalja a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Állam azt az égbekiáltó szégyent, hogy az egyik legnagyobb fiának az életét meghamisítja, katonaként szenvedett hadifogságáról nem vesz tudomást, leszármazottait megfosztja alapvető hozzátartozói és kegyeleti jogaiktól?

Nem kevés azoknak a száma még ma sem, akik bevallják: nehezen barátkoznak meg azzal a gondolattal, hogy "ágyban, párnák közt" halt meg, és csontjai felett nem fújó paripák száguldottak a kivívott diadalra. Pedig tudjuk, hogy nem volt diadal! Az "egy gondolat bánt engemet..." című vers értelmezése sem pontos, amikor a dicső halál jóslatát olvassuk ki belőle. Sokkal inkább a csendes, gyertyaláng-szerű elmúlás érzése, jövendölése hallik ki a költeményből, és az Istenhez küldött fohász, hogy ne ilyen véget érjen az élete. De "a sors dacol a szív óhajával", írja Armando Lucifero: Petőfi Sándor Szibériában c. eposzában. Véletlen-e, hogy nerm ismerhetjük ezt a művet, amely megdöbbentő részleteséggel és átéléssel közvetíti felénk ezt a tragikus sorsot, a barátokat, érzéseket, vallomásokat - mintha saját kezével írta volna? És még senki sem eredt a nyomába a titoknak, hogy ki rejtőzik a Lucifero név mögött?"

Fuksz Sándor

Vélemények

A rendeléssel, szállítással és boltunk egyéb termékeivel kapcsolatban érdeklődjön bizalommal.

Tel.:   +36 20/319 8250

E-mail:  szkitiagyor@gmail.com

Legutóbbi látogatásai
Legutóbb megnézett termékek
  1. A szibériai "titkos fogoly" - Alekszej Tyivanyenko
Az Ön kosara üres

( bővített keresés)
Szerzők

Magunkról:

A Szkítia Győr Nemzeti Könyvesbolt a belvárosában található (9022 Győr, Pálffy utca 9.) Polcainkon megtalálhatóak a magyar nemzet őstörténetével, történelmével, hagyományával, népzenéjével, stb. foglalkozó kiadványok, könyvek és cd-lemezek.

Büszkék vagyunk rá, hogy tevékenységünkkel hozzájárulunk a magyar nemzet hagyománykincsének megőrzéséhez, életben maradásához. Valljuk, hogy csak ebből a kimeríthetetlen kincsestárból merítve és építkezve tud újjászületni a magyarság. A sokféle könyv és zenei CD mellett nemzeti ruházat forgalmazásával is foglalkozunk, a Warrior - Magyar Harcos termékek széles választéka - póló, ingpóló, pulóver, kabát, sapka - megtalálható polcainkon. Természetesen mi a boltunkban személyesen történő "böngészés" hívei vagyunk, de a "világhálóról" történő megrendeléseket is szívesen teljesítjük. A Szkítia Győr Nemzeti Könyvesbolt várja Önöket személyesen Győr belvárosában, vagy a világhálón!

Hazafias üdvözlettel:

Jobbágyi Zsolt

(tulajdonos)

Nyitvatartás:

hétfő - péntek
9.30 - 17.30 óráig
szombat
9.00 - 13 óráig
vasárnap
Zárva

Képek boltunkról

          

 

Elérhetőség

9022 Győr,
Pálffy utca 9.

Tel.: +36 20/319 8250
E-mail: szkitiagyor@gmail.com