Baranyi Tibor Imre - Hagyomány és magyarság

Baranyi Tibor Imre - Hagyomány és magyarság
Ára:  1.800Ft 1.620Ft (+ szállítás)
Szerző:   Baranyi Tibor Imre

Minden nemzet, így a magyarság létkérdései is csak szellemi távlatokban válhatnak világossá a nemzet tagjai, kiváltképpen a vezetésre hivatottak számára. Csak ha az örökérvényű, változhatatlan létokokra, s forrásukra, a mindeneket kormányzó Igazságra függesztjük tekintetünket, csak akkor tudhatjuk meg, mi a magyarság sorsa, mindenkori feladata, hogy legyengült állapotából miként léphet a gyógyulás (salvus) útjára egy testileg, lelkileg, szellemileg beteg és haldokló világban.

"A hungarologia traditionalis (a szellemi és metafizikai hagyomány alapelveire épülő magyarságtan) alkalmazott tudományág, amely a magyar őshagyomány és a magyarság mibenlétének kutatását szilárd, jól megalapozott és egyetemes érvényű alapelvekre építi." Ebből adódóan megfelelő keretekkel szolgál, hogy művelője egyéni és közösségi szinten egyaránt sorsdöntő jelentőségű, s igaz tetteket eredményező belátásokra jusson mind a magyar történelem, a politika és a közélet, mind a magyarság karakterológiájának, jelenlegi állapotának vizsgálatát és megítélését illetően.

Baranyi Tibor Imre előző könyvében ("Fejlődő létrontás és örök Hagyomány") a jelenkori világ válságának mélyebb összefüggéseit tárta fel a metafizikai hagyomány alapigazságai szempontjából. Új kötete kifejezetten a magyarsághoz kapcsolódó tanulmányainak gyűjteménye; magyarságtan, melyben nemzetünk számára most is a világ Fénye, a Tradíció mutatja a boldoguláshoz vezető utat.

176 oldal

Vélemények

A rendeléssel, szállítással és boltunk egyéb termékeivel kapcsolatban érdeklődjön bizalommal.

Tel.:   +36 20/319 8250

E-mail:  szkitiagyor@gmail.com

Legutóbbi látogatásai
Legutóbb megnézett termékek
  1. Baranyi Tibor Imre - Hagyomány és magyarság
Az Ön kosara üres

( bővített keresés)
Szerzők

Magunkról:

A Szkítia Győr Nemzeti Könyvesbolt a belvárosában található (9022 Győr, Pálffy utca 9.) Polcainkon megtalálhatóak a magyar nemzet őstörténetével, történelmével, hagyományával, népzenéjével, stb. foglalkozó kiadványok, könyvek és cd-lemezek.

Büszkék vagyunk rá, hogy tevékenységünkkel hozzájárulunk a magyar nemzet hagyománykincsének megőrzéséhez, életben maradásához. Valljuk, hogy csak ebből a kimeríthetetlen kincsestárból merítve és építkezve tud újjászületni a magyarság. A sokféle könyv és zenei CD mellett nemzeti ruházat forgalmazásával is foglalkozunk, a Warrior - Magyar Harcos termékek széles választéka - póló, ingpóló, pulóver, kabát, sapka - megtalálható polcainkon. Természetesen mi a boltunkban személyesen történő "böngészés" hívei vagyunk, de a "világhálóról" történő megrendeléseket is szívesen teljesítjük. A Szkítia Győr Nemzeti Könyvesbolt várja Önöket személyesen Győr belvárosában, vagy a világhálón!

Hazafias üdvözlettel:

Jobbágyi Zsolt

(tulajdonos)

Nyitvatartás:

hétfő - péntek
9.30 - 17.30 óráig
szombat
9.00 - 13 óráig
vasárnap
Zárva

Képek boltunkról

          

 

Elérhetőség

9022 Győr,
Pálffy utca 9.

Tel.: +36 20/319 8250
E-mail: szkitiagyor@gmail.com