Egyvilágrend - Drábik János

Egyvilágrend - Drábik János
Ára:  3.500Ft 3.150Ft (+ szállítás)
Szerző:   Drábik János

Európa és Amerika iszlamizálása

A keresztény civilizáció végnapjai

Az Európára kényszerített és megtervezett migránsinvázió, amelyet egyelőre nagyrészt erőszakmentes, pontosabban fegyvermentes technikával hajtottak végre, jól illusztrálja, hogy a szervezett magánhatalom miként tudja érvényesíteni kozmopolita-liberális érdekeit. A pénzhatalmi világelitnek az az érdeke, hogy az iszlám terjeszkedése segítségével – a már kevert fajúvá tett közel-keleti és afrikai népek tömeges bevándoroltatásával – faji identitás nélküli, vagy meggyengült és bizonytalan azonosságtudatú népek éljenek mind Európában, mind Észak-Amerikában. Az iszlám terjeszkedő világrendjének, valamint a pénzhatalmi világelit globális impériumának, tehát mindkettőnek az útjában állnak a nemzetállamok. Ezért a fenti két világerő összefogott a harmadik világerő, az egyenrangú nemzetállamok kialakulóban lévő világrendjének közös erővel történő elpusztítása érdekében. 

A nemzetállam a valódi demokrácia nélkülözhetetlen előfeltétele. Aki a nemzetállamot bomlasztja, az az érdemi demokrácia működését is akadályozza. A pénzhatalmi világelit és a brüsszeli bürokrácia által megtervezett migránsinvázió Magyarország számára egy második Trianont jelent. Az elszakított országrészeken gyorsított ütemben fogy a magyarság, és ennek egyik fő oka az erőszakos asszimiláció. Ezért a maradék Magyarországon nem engedhető meg a további tömeges betelepítés és a maradék magyarság tovább bomlasztása, hígítása. A magyar nemzet túlélését a tömeges betelepítés nemcsak akadályozza, hanem ha ez megtörténik, akkor az a szó legszorosabb értelmében vett nemzethalált jelenti.

Dr. Drábik János a Szabad Európa Rádió nyugdíjas vezető programszerkesztője, az Uzsoracivilizáció című sikerkönyvek szerzője

467 oldal


A szerző további művei
Vélemények

A rendeléssel, szállítással és boltunk egyéb termékeivel kapcsolatban érdeklődjön bizalommal.

Tel.:   +36 20/319 8250

E-mail:  szkitiagyor@gmail.com

Legutóbbi látogatásai
Legutóbb megnézett termékek
  1. Egyvilágrend - Drábik János
    Egyvilágrend - Drábik János
    3.500Ft 3.150Ft (Történelem-politika kategóriából)
Az Ön kosara üres

( bővített keresés)
Szerzők

Magunkról:

A Szkítia Győr Nemzeti Könyvesbolt a belvárosában található (9022 Győr, Pálffy utca 9.) Polcainkon megtalálhatóak a magyar nemzet őstörténetével, történelmével, hagyományával, népzenéjével, stb. foglalkozó kiadványok, könyvek és cd-lemezek.

Büszkék vagyunk rá, hogy tevékenységünkkel hozzájárulunk a magyar nemzet hagyománykincsének megőrzéséhez, életben maradásához. Valljuk, hogy csak ebből a kimeríthetetlen kincsestárból merítve és építkezve tud újjászületni a magyarság. A sokféle könyv és zenei CD mellett nemzeti ruházat forgalmazásával is foglalkozunk, a Warrior - Magyar Harcos termékek széles választéka - póló, ingpóló, pulóver, kabát, sapka - megtalálható polcainkon. Természetesen mi a boltunkban személyesen történő "böngészés" hívei vagyunk, de a "világhálóról" történő megrendeléseket is szívesen teljesítjük. A Szkítia Győr Nemzeti Könyvesbolt várja Önöket személyesen Győr belvárosában, vagy a világhálón!

Hazafias üdvözlettel:

Jobbágyi Zsolt

(tulajdonos)

Nyitvatartás:

hétfő - péntek
9.30 - 17.30 óráig
szombat
9.00 - 13 óráig
vasárnap
Zárva

Képek boltunkról

          

 

Elérhetőség

9022 Győr,
Pálffy utca 9.

Tel.: +36 20/319 8250
E-mail: szkitiagyor@gmail.com