Az individuum és a világ létesülése

Az individuum és a világ létesülése
Ára:  990Ft 891Ft (+ szállítás)
Szerző:   Julius Evola

A jelen kiskötet Evola másodikként megjelent, legrövidebb filozófiai munkája (1925, 1926, 1976 stb.). Két előadás szövegét tartalmazza, amelyeket vélhetően előre megírt és felolvasott. A címadó új kontextusban foglalja össze a később megjelenő Az abszolút individuum teóriája (1927, javítva 1973 stb.) utolsó, nyolcadik szakaszát és Az abszolút individuum fenomenológiája (1930, 1974, javítva 2007) hármas szerkezeti tagolásának gondolati alapjait. Emiatt kulcsmű, habár nem részletes; inkább lendületes-stiláris, mint rendszerezett. A második írás – amelynek érvényét a Szerző 1972-ben, két évvel a halála előtt részben már vitatta – jobbára „filozófián kívüli”, de filozófiai nyelven és összefüggésekben előadva. A Függelékként közölt harmadik tanulmány 1931-ben jelent meg: az első előadás rövidített és átdolgozott német nyelvű változata, ami mutatja, hogy az evolai életmű különböző korszakait nem lehetséges egymástól mereven elválasztani és teljesen lezártként kezelni.

92 oldal

A szerző további művei

Vélemények

A rendeléssel, szállítással és boltunk egyéb termékeivel kapcsolatban érdeklődjön bizalommal.

Tel.:   +36 20/319 8250

E-mail:  szkitiagyor@gmail.com

Legutóbbi látogatásai
Legutóbb megnézett termékek
  1. Az individuum és a világ létesülése
Az Ön kosara üres

( bővített keresés)
Szerzők

Magunkról:

A Szkítia Győr Nemzeti Könyvesbolt a belvárosában található (9022 Győr, Pálffy utca 9.) Polcainkon megtalálhatóak a magyar nemzet őstörténetével, történelmével, hagyományával, népzenéjével, stb. foglalkozó kiadványok, könyvek és cd-lemezek.

Büszkék vagyunk rá, hogy tevékenységünkkel hozzájárulunk a magyar nemzet hagyománykincsének megőrzéséhez, életben maradásához. Valljuk, hogy csak ebből a kimeríthetetlen kincsestárból merítve és építkezve tud újjászületni a magyarság. A sokféle könyv és zenei CD mellett nemzeti ruházat forgalmazásával is foglalkozunk, a Warrior - Magyar Harcos termékek széles választéka - póló, ingpóló, pulóver, kabát, sapka - megtalálható polcainkon. Természetesen mi a boltunkban személyesen történő "böngészés" hívei vagyunk, de a "világhálóról" történő megrendeléseket is szívesen teljesítjük. A Szkítia Győr Nemzeti Könyvesbolt várja Önöket személyesen Győr belvárosában, vagy a világhálón!

Hazafias üdvözlettel:

Jobbágyi Zsolt

(tulajdonos)

Nyitvatartás:

hétfő - péntek
9.30 - 17.30 óráig
szombat
9.00 - 13 óráig
vasárnap
Zárva

Képek boltunkról

          

 

Elérhetőség

9022 Győr,
Pálffy utca 9.

Tel.: +36 20/319 8250
E-mail: szkitiagyor@gmail.com