Ajbolat Kuskumbajev - Magyarok keleten és nyugaton
| Szerző: | Ajbolat Kuskumbajev |
Nemigen vitatja senki, hogy a magyarságba török ajkú közösségek különböző időszakokban beolvadtak. Gondoljunk csupán a honfoglalás korban a kabarokra, és az ezt követő évszázadokban például az úzokra, besenyőkre, majd a kunokra. A kunok esete korántsem elszigetelt jelenség, hasonló népességtörténeti folyamatok mindig is voltak, és ma is vannak. Ezzel párhuzamosan joggal merül fel a kérdés: vajon hova lettek a keleten maradt magyarok? A Julianus utazásáról szóló Ricardus-jelentés és más középkori források ugyanis tanúskodnak róla, hogy kisebb-nagyobb tömbökben maradtak magyarok Kelet-Európában, sőt akár Ázsiában (például a Kaukázusban) is. Tekintélyes részük a népvándorlás során a sztyeppeövezetet és az attól északra eső erdőövezet nagy térségeit benépesítő törökségben oldódhatott fel. Így tehát a kipcsakok között is méltán kereshetünk asszimilált magyar néprészeket. Az utóbbi időben heves tudományos vitát kavart a kazakisztáni madijarok és más, a magyarsággal összefüggésbe hozott közösségek kérdése. A vita ma is folyik, de még a turkológusok és a történészek sem képviselnek egységes álláspontot. A keleti magyarok kérdéskörének ered nyomába a szerző, aki a kipcsakok és a magyarok középkori etnokulturális kapcsolatait hangsúlyozza és elemzi. A magyar szakirodalomban sokszor máshogy interpretálunk problémákat és máshogy válaszolunk meg kérdéseket, mint az orosz nyelvű szakirodalom nagyjai. Ajbolat Kuskumbajev nemzetközi hírű kazak történész, aki főleg oroszul és kazakul publikál. Bár néhány kérdésben más véleményen van, mint sok magyarországi kollégája, de már csak az Audiatur et altera pars! elve alapján is meg kell ismerni az érintett másik fél, jelen esetben a kazakság tudományos vélekedését. Ott ugyanis tényként kezelik, hogy magyar csoportok tagozódtak be a kazak népbe, és ezt etnikus és kulturális kapcsolataink legfőbb alapjának tekintik. A kötethez Erdélyi István írt előszót a kérdés legújabb magyar szakirodalmát felvázolva.
85 oldal
A rendeléssel, szállítással és boltunk egyéb termékeivel kapcsolatban
érdeklődjön bizalommal.
Tel.: +36 96/435-839
E-mail: szkitiagyor@gmail.com
- Újdonságok
- Könyv>>
- Életrajz
- Hadtörténet
- Koronakutatás
- Magyar nyelv
- Művészet
- Útleírás
- Vers
- Őstörténet
- Vallás - ősvallás
- Anasztázia könyvek
- Ismeretterjesztő
- Rovásírás
- Egészség, táplálkozás
- Szellemtudomány
- Regény, elbeszélés
- Útikönyv
- Néprajz, népművészet
- Bölcselet
- Mese, monda
- Ruházat>>
- Zenei CD>>
- Térkép
- Játék
- DVD>>
- Tarsolyok
- Zászlók
- Naptár
- Vásárlási utalvány
Baráti oldalak
- Magyar Harcos
- Nemzeti Póló
- Dima.hu
- Gyepű farkasai
- Szkíta Sólyom Baranta
- Magyarok Szövetsége Győr megye
- Ladoméri Tanya
- Magyar Évezredek
- Ikrény Info Közösségi Honlap
- Ős-Kép Kiadó
- Szabó Karolina szalmafonó
- Népi iparművész - viseletkészítő Macho Judit
- Mimagyarok
- Szkíta Sólyom Baranta
- Fehérlófia Könyvesbolt
- Szkítia Avantgárd
- Sacrum Imperium
- Magyar Kultúra Kiadó
- Sólyomfi Nagy Zoltán
- Magyar Élettér Alapítvány
- Magyar betűk
- Magyar Táltos Hub
- Szittya Porta
- Szent Korona Rádió
- Csallóközi Lovasíjászok
Magunkról:
A Szkítia Győr Nemzeti Könyvesbolt a belvárosában található (Győr, Árpád út 44.) Polcainkon megtalálhatóak a magyar nemzet őstörténetével, történelmével, hagyományával, népzenéjével, stb. foglalkozó kiadványok, könyvek és cd-lemezek.
Büszkék vagyunk rá, hogy tevékenységünkkel hozzájárulunk a magyar nemzet hagyománykincsének megőrzéséhez, életben maradásához. Valljuk, hogy csak ebből a kimeríthetetlen kincsestárból merítve és építkezve tud újjászületni a magyarság. A sokféle könyv és zenei CD mellett nemzeti ruházat forgalmazásával is foglalkozunk, a Warrior - Magyar Harcos termékek széles választéka - póló, ingpóló, pulóver, kabát, sapka - megtalálható polcainkon. Természetesen mi a boltunkban személyesen történő "böngészés" hívei vagyunk, de a "világhálóról" történő megrendeléseket is szívesen teljesítjük. A Szkítia Győr Nemzeti Könyvesbolt várja Önöket személyesen Győr belvárosában, vagy a világhálón!
Hazafias üdvözlettel:
Jobbágyi Zsolt
(tulajdonos)
Nyitvatartás:
hétfő - péntek
9.00 - 18 óráig
szombat
9.00 - 13 óráig
vasárnap
Zárva
Képek boltunkról
Elérhetőség
Nagyobb térképre váltás
Győr Árpád út 44.
Tel.: +36 96/435-839
E-mail: szkitiagyor@gmail.com



