Lovasíjászat - Kassai Lajos

Lovasíjászat - Kassai Lajos
Ára:  3.500Ft (+ szállítás)
Szerző:   Kassai Lajos

„Alapvetően két embertípus van, a kérdés embere és a felelet embere. A kérdés embere az állandóan kutató, tapasztalni, megismerni akaró ember. A felelet embere pedig azt mondja, vallása már mindenre megadta a választ, és visszavonul a hitének megfelelő rítusokba. Az én életem mintha mindkettőt tartalmazná. Én mindent ki akartam próbálni, és azt mondtam, csak az ostobák akarnak a mások kárán tanulni, és nincs fontosabb az egyéni tapasztalásnál. A tudás az egyedüli kincsünk, amit nem vehetnek el tőlünk, és egyben a legarisztokratikusabb dolog is a világon. Most, hogy elértem életem delét, egy napfényes tisztásra jutottam, magam mögött hagyva a kérdések és a vágyak kínzó dzsungelét. Sokkal több az elfogadás, mint a változtatni akarás bennem. A lovasíjászat, ami egykor táltos lovon repített térben és időben, ma már egyre inkább egy rítus számomra, keretet adva hétköznapjaimnak, életemnek. Egyszerre jelenti számomra a tudományt, a művészetet és a vallást. Megpróbáltam a józan észre támaszkodva a lehető legtöbbet megtudni erről a tevékenységről, majd képességeimhez mérten művészien bemutatni, és mire eljutottam idáig, azt vettem észre, hogy hitemmé vált.”  

Kaszás Géza "A lovasíjász" című dokumentumfilmje, mely Kassai Lajos életét, munkáját és hitvallását mutatja be, óriási sikert aratott. Ennek nyomán újra kiadásra került ez a kitűnő, mára legendássá vált életrajzi könyv.  

173 oldal

A szerző további művei

Vélemények

A rendeléssel, szállítással és boltunk egyéb termékeivel kapcsolatban érdeklődjön bizalommal.

Tel.:   +36 20/319 8250

E-mail:  szkitiagyor@gmail.com

Legutóbbi látogatásai
Legutóbb megnézett termékek
  1. Lovasíjászat - Kassai Lajos
Az Ön kosara üres

( bővített keresés)
Szerzők

Magunkról:

A Szkítia Győr Nemzeti Könyvesbolt a belvárosában található (9022 Győr, Pálffy utca 9.) Polcainkon megtalálhatóak a magyar nemzet őstörténetével, történelmével, hagyományával, népzenéjével, stb. foglalkozó kiadványok, könyvek és cd-lemezek.

Büszkék vagyunk rá, hogy tevékenységünkkel hozzájárulunk a magyar nemzet hagyománykincsének megőrzéséhez, életben maradásához. Valljuk, hogy csak ebből a kimeríthetetlen kincsestárból merítve és építkezve tud újjászületni a magyarság. A sokféle könyv és zenei CD mellett nemzeti ruházat forgalmazásával is foglalkozunk, a Warrior - Magyar Harcos termékek széles választéka - póló, ingpóló, pulóver, kabát, sapka - megtalálható polcainkon. Természetesen mi a boltunkban személyesen történő "böngészés" hívei vagyunk, de a "világhálóról" történő megrendeléseket is szívesen teljesítjük. A Szkítia Győr Nemzeti Könyvesbolt várja Önöket személyesen Győr belvárosában, vagy a világhálón!

Hazafias üdvözlettel:

Jobbágyi Zsolt

(tulajdonos)

Nyitvatartás:

hétfő - péntek
9.30 - 17.30 óráig
szombat
9.00 - 13 óráig
vasárnap
Zárva

Képek boltunkról

          

 

Elérhetőség

9022 Győr,
Pálffy utca 9.

Tel.: +36 20/319 8250
E-mail: szkitiagyor@gmail.com